HTML

Nyugat-Magyarország, a föld ahol élünk

Vas megye földrajzáról, Vas megye földrajzképzéséről, egy vas megyeitől a földrajzról és a vas megyei földrajzképzésben hallgatóknak számos érdekességről. A korábbi leírás kicsit hivatalosabb: Kutatásaim során Nyugat-Magyarország, konkrétabban Vas megye és a hozzá csatlakozó Őrvidéki terület földrajzi-földtani megismerésével foglalkozom. A konkrét vizsgálatok közben számos olyan érdekességet ismerek meg, amit szívesen megosztok földijeimmel, a terület érdeklődő lakosaival. A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

Friss topikok

  • István Gárdonyi: Kedves Gábor! A Gyöngyös-síkról keresgéltem a neten, amikor rátaláltam a blogodra. Sok érdekes dol... (2015.04.26. 13:13) Gyöngyös-Perint, első eredmények

The 2014 CETeG Conference „Ladek”

2014.05.20. 23:50 g-bacsi

A 2013-as várgesztesi CETeG után nagy várakozással töltött el a konferenciára készülés, amelyen a doktori kutatásom eredményeit mutattam be. Poszteren a különböző geomorfometriai eredményeket, melyek segítségével kimutattam a mélyen fekvő rétegek geometriájával összefüggő…

Szólj hozzá!

Címkék: szeizmika ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék Geofizika szerkezetkutatás Pennini-ablak ceteg

Poszt-rift deformációk lehetséges okai a Rohonci-ablak környezetében

2014.05.20. 00:14 g-bacsi

Megvolt a doktori védésem, tanulságos volt. Azóta voltam konferencián a CeTEGen és az EGU GA-n (hamarosan jelentkezem a beszámolókkal, addig az előbbi absztraktjainak a linkje: http://gs.ing.pan.pl/tom042.html, azon belül http://gs.ing.pan.pl/42_PDF/GS42_003-103.pdf, 41.oldal és…

Szólj hozzá!

Címkék: szakdolgozat diplomamunka szeizmika TDK Nyugat-Magyarország Vas megye ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszék Geofizika szerkezetkutatás Pennini-ablak kompakció

süti beállítások módosítása